Hogyan tekintett Jézus a nőkre? Hogyan bánt velük? Hogyan viszonyultak hozzá a nők?

A válaszokat Lukács evangéliumában találjuk: huszonnégy különböző alkalomról számol be, amikor Jézus nőkkel találkozik, nőkről beszél, vagy példázatban említi őket. Mind a huszonnégy történet építő és pozitív.

Talán az elfogadó, érzékeny és bátorító szavak írják le leginkább azt, amit Lukács, illetve Jézus Krisztus személyes példája Jézus és a nők kapcsolatáról tanít.

Jézus elfogadta a nőket

Jézus mindig elfogadta, ha egy nő szeretetteljes szolgálattal és gyengédséggel fordult felé.

Lukács evangéliuma különbözik a többi ókori könyvtől. Lukács még arra is odafigyelt, hogy feljegyezze egy állapotos nő érzelmi és testi reakcióit: amikor Erzsébet és Mária – aki akkor már Jézust várta – találkoztak, azt olvassuk, „megmozdult a magzat a méhében” (Lukács 1:41), Mária pedig így válaszolt Erzsébet szavaira: „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben” (46–47. vers). Lukács azt is leírja, milyen gyengéden pólyálta be Mária az újszülött Jézust és fektette a jászolba.

Nem tudok más ókori könyvről, mely figyelmet fordított volna arra, hogyan érez egy várandós asszony, vagy később milyen kedvesen bánik gyermekével. De Isten úgy gondolta, hogy ezek elég fontos dolgok ahhoz, hogy örök Igéjének részévé váljanak.

Jézus sosem érezte úgy, hogy egy nő gyengédsége veszélyeztetné férfiasságát. Lukács leírja, hogy egy nő, aki betért egy étkezésükre, letérdelt Jézus lábaihoz, sírva fakadt, és könnyeivel mosta meg lábát, majd illatos olajjal kente be és hajával szárította meg azt (Lukács 7:36–50). Mindezt bűnbánatának jeleként tette, Jézus pedig megengedte neki, anélkül, hogy idegenkedett vagy zavarba jött volna tőle.

Olyan rabbiról sem tudok Jézus korából, aki nőket is beengedett volna tanítványi körébe, Lukács szerint Jézus követői között azonban találunk nőket, ráadásul nem csak makulátlan múltúakat.

A nők egyedi módon szolgáltak Jézusnak. Mária és Márta háza például csendes menedék volt Jézusnak a tömeg elől, amely kenyeret, csodákat és gyógyulásokat akart látni (Lukács 10:38–42).

Lukács a következőképpen ír a sokaságról, amely Jézust a Golgotáig követte. „Jeruzsálem leányai” a Via Dolorosán („A fájdalmak útja”) kísérték és siratták mesterüket (Lukács 23:27–29).

Mi történt a keresztnél? A tanítványok szétszaladtak, még Péter is, aki korábban így fogadkozott: „Sosem hagylak el! Sosem fordítok hátat neked! Halálomig követlek!” (Lukács 22:33)¹ De csak az asszonyok maradtak, csendben figyelve a kereszt tövénél. Mi mást tehettek volna? Semmi egyebet, mint hogy jelen vannak.

Ez pedig azóta sem változott. Sokan érzik úgy, hogy keresztet hordoznak: testi vagy lelki betegség keresztjét, érzelmi vagy anyagi nehézségeket. Időnként a legjobb, amit tehetünk, hogy ott vagyunk velük. Az asszonyok ott voltak Jézussal addig a pillanatig, amíg ki nem lehelte lelkét.

Jézus halála után, miközben a tanítványok zárt ajtók mögött rejtőzködtek, nehogy a római katonák rájuk találjanak és keresztre feszítsék őket, az asszonyok fűszereket készítettek elő, hogy megkenjék és illően eltemessék Jézus testét. Elmentek a sírhoz, habár fogalmuk sem volt arról, hogyan fogják elmozdítani róla a követ. Ráadásul kora reggel mentek, sötétben, hogy megtegyék, ami tőlük telik.

Attól a pillanattól kezdve, hogy Isten fia apró, kiszolgáltatott csecsemőként világunkba érkezett, egészen mennybemenetele előtti utolsó órákig, különféle nők szolgáltak Jézusnak, aki elfogadta szeretetüknek ezt a formáját, de nem azért, mintha férfiként kijárt volna neki, hanem mert a Mennyei Atyát tisztelték meg okos és hűséges szolgálatukkal.

Jézus érzékeny volt

Jézus érzékenyen viszonyult a nők által elszenvedett társadalmi és vallási hátrányokhoz. Levette róluk ezeket a terheket, könyörületes volt és gondoskodó.

Egy nap Jézus Péter házába látogatott, ahol Péter anyósa épp betegen feküdt. A Közel-Keleten egy asszony akkor is felkel, és vendégül látja férfi vendégét, ha épp betegségben szenved. Jézus ráadásul nem mindennapi vendég volt, hanem rabbi, Isten törvényének tanítója. Joggal sétálhatott be bármelyik házba, helyet foglalhatott, és megkérdezhette: „És a teám hol van?”, ő mégsem tette. Jézus nem élt előjogaival, helyette egyből Péter anyósához ment, és kezét ráhelyezte. Nem engedte, hogy az asszony szolgáljon felé egészen addig, amíg először ő nem szolgált az asszony felé.

Egy másik alkalommal Jézus egy naini özvegy fiát támasztotta fel (Lukács 7:11–17). Az özvegyasszonyok helyzete egészen kilátástalan volt abban az időben a Közel-Keleten, ha nem volt férfi rokonuk, aki gondot viselt volna róluk. Ahogy Jézus a Nain felől érkező gyászmenetet figyelte, látta, hogy egyetlen asszony sétál a koporsó mögött. Jézus rögtön átlátta, hogy nincs férfirokona, aki gondot viselne róla. A szegény özvegy iránti könyörületből Jézus megérintette a fiút, és életre keltette.

Lukács evangéliumában azt is látjuk, Jézus milyen határozottan lép fel a nők elleni intézményesített vallási előítéletek és igazságtalanság ellen. A világnak azon a felén nem veszélytelen az ilyesfajta kiállás. A Lukács 20-ban Jézus megvédi az özvegyeket a farizeusok kapzsiságától. De a legerősebb és legszebb képet akkor is a Lukács 13-ban találjuk, amelyben Jézus szombaton gyógyít meg egy asszonyt a kapernaumi zsinagógában.

A kapernaumi zsinagóga körülbelül 20 méter széles és 40 méter hosszú lehetett, és akárcsak egy mecset, ez is a férfiak számára fenntartott hely volt. Ezen a szombaton is férfiak sokasága jelent meg, hiszen Jézus, a híres tanító érkezett oda, hogy Isten igéjét magyarázza (Lukács 13:10–17). Mindenki arra várt, hogy mélyenszántó, forradalmi gondolatokat halljon a törvény eme kiváló és tekintélyes tanítójától, de ahogy Jézus kiterítette maga elé a törvénytekercset, hirtelen meglátott a terem végében egy görnyedező asszonyt, aki sok-sok éve élt gúzsba kötve, megbénítva egy gonosz szellemtől.

Ekkor Jézus öt lenyűgöző dolgot tett, melyekkel megtörte korának kulturális szokásait. Először is, előre hívta az asszonyt a nők helyéről (a terem hátuljából) a férfiak helyére (a terem elejébe). Megszakította Isten igéjéről szóló tanítását – ami a zsidó emberek életének legszentebb időtöltése volt –, azért, hogy egy nő felé szolgáljon.

Másodszor, megszólította a nőt. Alfred Eidersheim zsidó író szerint voltak rabbik, akik minden nap így imádkoztak: „Hálát adok neked, Istenem, hogy nem születtem pogánynak, kutyának, vagy nőnek.” Hát nem csodálatos ima? (És figyeljünk a szavak sorrendjére is.) Nem csoda, hogy mindenki ledöbbent, amikor Jézus szóba állt az asszonnyal.

Harmadszor: megérintette az asszonyt. Eidersheim arról is ír, hogy Jézus idejében egyes farizeusokat „kék-zöld farizeusoknak” neveztek. Miért? Mert olyan szigorúan ragaszkodtak a törvényhez, hogy rá sem akartak nézni a nőkre. Ha észrevették, hogy az utcán szembejön velük egy asszony, inkább szorosan behunyták a szemüket, és úgy haladtak tovább. Ezért persze előfordult, hogy nekimentek a falnak, vagy átestek egy ökrösszekéren, így szereztek számtalan sérülést. Jézus viszont – a „kék-zöld farizeusok” viselkedésével szöges ellentétben – megérintett egy asszonyt.

Negyedszer, Jézus megmutatta, hogy az asszony értékes tagja a társadalomnak. A zsinagógában összegyűlt férfiak fejében valami ilyesmi járhatott: Mit keres itt ez a nő? Mit csinál vele Jézus? Hozzáér! Nézzétek, mit művel Isten szent helyén!

Jézus azonban ismerte szívüket, és így szólt: „Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni?” (Lukács 13:15)

Mindannyian tudták, hogy az állatok itatásával is megtörik a szombatra vonatkozó törvényt.

Jézus így folytatta: „Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton?” (Lukács 13:16) Ezzel a mondattal pedig visszaadta neki az őt megillető pozíciót.²

Ez a történet azért is nagyon fontos, mert Jézus szándékosan veszélyeztette az életét ezért a nőért. Megszégyenítette ellenfeleit saját zsinagógájukban azzal, hogy érzékeny, kedves és könyörületes volt az asszonnyal. Többek között az ilyen jószívű, isteni szeretetet képviselő tettekért küldték aztán Jézust a keresztre.

Jézus bátorította a nőket

Jézus elérte, hogy a nők úgy érezzék, okosak és elidegeníthetetlenül méltók Isten szeretetére és gondoskodására. Egyik evangéliumban sem olvassuk, hogy Jézus egyetlen nőt is megalázott volna. Bárcsak azt mondhatnám, sosem meséltem viccet nők kárára, sosem néztem rájuk úgy, ahogy nem kellett volna, és sosem mondtam nekik, hogy „Ez a férfiakra tartozik, törődj a saját dolgoddal!” A férfiak többsége alázott már meg nőt élete során, Jézus azonban nem. Élete első napjaitól egészen mennybemeneteléig csak támogatta és erősítette a nőket.

A Lukács 1–2-ben Jézus életének első napjairól olvasunk. A pakisztáni és afgán (és általában a közel-keleti) kultúrában, ha fiúgyermek születik, a férfiak összegyűlnek az apa körül. Hiába végzi az asszony a kemény munkát, a férfiak az apa vállát veregetik: „Mashallah! Dicsőség Istennek! Szép munka! Aslanim, te oroszlán!”

És mi történik, ha lánygyermek születik? Az asszonyok közrefogják az anyát, és így vigasztalják: „Szegénykém! Legközelebb menni fog!”

A világ számtalan részén úgy tartja a hagyomány, hogy a fiúgyermek az apa erejének természetes eredménye, a lánygyermek azonban az anya hibája. Jézus születésének és első napjainak történetében azonban Mária legalább annyi, ha nem több elismerést kap, mint József, aki majdhogynem háttérbe szorul. Ebben a gyönyörű színdarabban Mária kerül rivaldafénybe.

Mikor Jézust bemutatják a templomban, Anna, a prófétanő jelenik meg a színen (Lukács 2:36–38). Isten igéje úgy beszél róla, mint szent életű, imádkozó és böjtölő nőről.

Mikor Jézus tizenkét éves lett, József és Mária elvitték őt a jeruzsálemi templomba (Lukács 2:41–52). Ez volt Jézus bár micvája, amikor a szövetség kötelékébe lépett, és a zsidó törvények szerint férfivá érett. Innentől kezdve soha életében nem kellett többé nőre hallgatnia. De ahogy József és Mária hazatértek, észrevették, hogy Jézus nincs a családtagok között. Visszasiettek Jeruzsálembe, és Jézust a templomban találták: a törvénytudókkal társalgott a kor vitaszokásai szerint. Mária így szólt Jézushoz: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged.” (48. vers)

Jézus (most már mint a szövetség tagja, egy igazi férfi) megtehette volna, hogy odafordul anyjához, és ezt mondja: „Hagyj békén, asszony!” Ehelyett azonban a legnagyobb szeretettel és tisztelettel ezt mondta: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” (49. vers)

Jézus később is előszeretettel nyilvánította példaértékűnek az asszonyok hitét. Egyszer a leprás Simon házába ment (Lukács 7:36–50). A ház közepén asztal állt, az asztal körül pedig székek. A város fontos emberei, akiket Simon meghívott magához, ezeken a székeken ültek, és az asztalról ettek. De volt egy ember az asztalnál, aki nem evett: a tanító, a díszvendég. Ő nem mosakodott be: kezei és lábai piszkosak voltak. Ha megérintette volna az asztalt, mindenki mást is tisztátalanná tett volna.

Az étkezés folytatódott. Hirtelen egy rosszéletű asszony lépett a szobába, ahol vacsoráztak. Sírva letérdelt, könnye pedig Jézus lábára csorgott, majd leengedte a haját, és azzal törölte meg. Végül illatos olajat öntött Jézus lábára. Megdöbbentő jelenet volt. Az asztal körül minden férfi tudta, miféle nő ez, mindenki látta a visszataszító jelenetet, és várták, hogy Jézus majd megmutatja ennek a bűnös nőnek, mennyire szent is ő. Simon fejében valami ilyesmi járhatott: „Nézzétek csak meg, hogyan tapogatja Jézust ez a nő, hogyan viselkedik tiszteletreméltó férfiak között! Meghívtuk magunk közé Jézust, hogy lássuk, tényleg Istentől jött tanító-e. Most már biztosan tudjuk, hogy csaló. Ha Isten embere lenne, tudná, miféle nő ez itt, és sosem engedte volna neki, hogy ilyesmit tegyen.” (39. vers)

Közel-keleti szempontból teljesen hihetetlen jelenet zajlott le itt, hiszen két dolog is hibádzott. Az első, hogy a vendég, Simon, szándékosan megsértette a vendégét: hagyta, hogy Jézus tisztátalan állapotban maradjon, hogy megalázza őt és megmutassa, mennyivel magasabb rendűnek érzik magukat barátaival. A közel-keleti vendéglátók sosem inzultálják vendégeiket, hanem a legjobbat nyújtják, és mindent megosztanak velük, akkor is, ha nincs egyebük, csak kenyér és víz, vagy ha utolsó fillérjüket kell rájuk költeni.

Egyszer feleségemmel Libanonban jártunk, és meglátogattunk egy beiruti családot. Barátokkal voltunk, és a háziasszony megmutatott feleségemnek, Ruthnak néhány csipketerítőt, melyet az asztalra készített. Erre én megszólaltam: „Ó, de szépek!” Ahogy a szavak elhagyták a számat, tudtam, hogy hibáztam. Mikor este elbúcsúztunk, az ajtóban ott állt vendéglátónk, kis csomaggal a kezében. Átadta Ruthnak, s láttuk, hogy néhány olyan csipketerítő van benne, amelyet korábban megdicsértem. Vendég voltam náluk, ő pedig a kedvemben akart járni. Akárhányszor ránézek ezekre a terítőkre, kicsit mindig szégyellem magam, mert olyat tettem, amelyet egy közel-keleti vendég sosem tett volna.

Simon pedig olyat tett, amelyet egy közel-keleti vendéglátó nem tenne sosem, Jézus pedig a közel-keleti vendégszerep szabályait rúgta fel: kritizálta vendéglátóját. Felkelt, ránézett az asszonyra, majd megszólította Simont, háttal vendéglátójának, a többi férfi szeme láttára. Könyörülettel az asszonyra tekintve

Jézus megfeddte Simont: „Mióta beléptem otthonodba, méltatlanul bántál velem. Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet, hogy megmossam a lábam, ez a nő viszont könnyeivel öntözte és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Megtette azt, amit neked kellett volna, ezért nem te, hanem ő távozik innen megigazulva.” (Lukács 7:44–50)

A Lukács 10 ír arról, hogyan ment el Jézus Máriához és Mártához, hogy megpihenjen. Márta folyamatosan szorgoskodott, közel-keleti asszonyhoz méltó módon. A legjobb falatokat akarta felszolgálni Jézusnak, és mivel elfáradt a munkában, ráförmedt testvérére, Máriára, aki csak ült, és a mestert hallgatta. Jézus viszont így szólt Mártához: „Gyere, ülj le ide egy percre! Életed legfontosabb dolgait nem a konyhában találod. Isten nem azért teremtett, hogy csak az asztal mellett várakozz. Nem csak az írástudóknak és farizeusoknak van joguk Isten igéjéhez, hanem neked is, Márta, és minden hozzád hasonló nőnek.” (41–42. vers)

Akárhányszor Jézus példázatot mondott az asszonyokról, emelte tekintélyüket. A Lukács 15-ben találunk egy példázatot az asszonyról, aki elvesztette egy drahmáját. Miféle asszony volt ő? Egy ostoba asszony, aki képtelen vigyázni a pénzére? Nem. Egy okos és találékony asszony, aki lámpást gyújtott.

Jézus korában a közel-keleti otthonokban az ablakok a mennyezethez közel nyíltak, hogy a szobában sötét és hűvös maradjon. Ezért az asszony lámpást gyújtott, és addig kereste az érmét, amíg meg nem találta, hiszen hozományához tartozott.

A Lukács 18-ban egy özvegyasszonyról olvasunk, aki újra és újra visszatért a hamis bíróhoz. Miféle asszony volt ő? Egy ostoba asszony, aki nem tudja, mikor kell feladni? Nem. Egy kitartó asszony, aki tudja, milyen jogai vannak a törvény szerint, és kitart, amíg nem érvényesíti őket.

A Lukács 21-ben Jézus és tanítványai a templomban jártak, és a tanítványok azt figyelték, hogyan dobálják a gazdagok a perselybe arannyal teli zsákjaikat. Ekkor Jézus hirtelen megkérdezte: „Láttátok ezt?”

Erre ők azt kérdezték: „Mit? Valaki talán egy hatalmas erszényt dobott be, és mi nem vettük észre?”

„Nem”, válaszolta Jézus. „Láttátok azt a kis idős nénit?”

A tanítványok így feleltek: „Igen, láttuk. Csak két fillért dobott a felajánlások közé.”

Jézus erre ezt mondta nekik: „Nem értitek. Tényleg nem látjátok, ugye? A többiek a feleslegükből adakoztak, de ő mindent odaadott, amije csak volt.”

Egy névtelen özvegy vált példaképévé annak a nagylelkűségnek, amelyet Isten mindannyiunktól elvár.

Ellentétben azzal, ahogy ma sokan a nőkkel bánnak, Jézus sosem használt ki senkit. A János 4 szerint egyedül Jézus mert szóba állni azzal az asszonnyal a kútnál, bár ezzel kultúrájának minden szabályát áthágta. A nő pedig – bár minden titkára fény derült – egyáltalán nem érezte fenyegetve magát, hiszen Jézus sosem szégyenítette meg, egyszerűen csak kiemelte szennyéből, és a Mennyei Atya igazságába öltöztette.

Jézus tanítványai odaértek a kúthoz, és azt látták, hogy mélyen tisztelt mesterük ezzel az asszonnyal beszél. János így ír erről: „Egyikük sem mondta: Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele?” Miért nem kérdezték meg? Mert Jézusban tökéletes férfiasságot láttak, tökéletesen biztosnak tűnt férfiúi mivoltában, ezért aztán nem kényszerült rá, hogy nők megalázásával bizonyítsa: ő igazi férfi.

Jézus sosem fenyegetett vagy zaklatott szexuálisan egy nőt sem, és őt sem fenyegette vagy zaklatta senki. Sehol egy buja pillantás vagy ízléstelen tréfa. Semmit sem kellett bizonygatnia, mert talpig úriember volt.

Ezért vonzott Jézus személye nőket és férfiakat egyaránt. Ő bíztatott és bátorított minden nőt, akivel csak találkozott. A nők azt a férfit látták benne, akit minden férfiban kerestek, a férfiak elé pedig olyan követendő példát állított, akihez egyre inkább szerettek volna hasonlítani.

Végezetül

Olyan világban élünk, amely érzelgősen fordul a nők és anyák felé. Anyák napján képeslapot írunk, apró ajándékkal kedveskedünk, esetleg elvisszük feleségünket vagy édesanyánkat vacsorázni. De mit csinálunk a többi napon? Úgy tekintünk a nőkre, mint alsóbbrendű teremtményekre, akiknek a konyhában a helyük, s akiknek a takarítás és gyermeknevelés az egyetlen feladata.

Az Egyesült Államok rendelkezik az egyik legrosszabb statisztikával a nők és fiatal lányok ellen elkövetett erőszak tekintetében, és mi vagyunk a pornográfia egyik legmélyebb pöcegödre. Sok szempontból nincs is jogunk a muszlim világot bírálni.

A másik oldalon ott áll Jézus, aki a lehető legmélyebb tisztelettel kezelte édesanyját, és minden más nőt is. Akkor viszonyulunk helyesen a nőkhöz, ha ugyanazt a szeretetet és tiszteletet tanúsítjuk irántuk, mint Jézus. A férfiak néha egészen kegyetlenül és durván bántalmazzák és alázzák meg a nőket. Isten azt szeretné, ha minden férfi Jézus tökéletes példáját követné, és minden nőnek ilyen férfit szán.

Jegyzetek

1. A cikkben szereplő igék közül a szerző néhányat átfogalmazott.

2. Kenneth E. Bailey. Poet and Peasant Through Peasant Eyes. Grand Rapids: William B. Eerdmans, 1983. o.